A szüntelen monoton zajban,
a hajnal első sugarait pásztázva,
vergődve kínlódik az átkozott.
Önmaga iróniájában.
Kacagva, sírva, remélve
adja át magát egy újabb nap időtlenségének
Mi az idő ?
Mi a holnap ?
Soha nem apadó reményességében
Csak nevet s sír, csak nevet s sír
Imádott önszodómiájában.
Körforgásban, körforgásban.
Csak sír, csak nevet
Csak sír, csak nevet
A nyomorult mazochista!!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése